Ahogyan azt láthatod weboldalamon és a Facebookon, digitális portrék készítésével is foglalkozom, no nem azért, mintha minden áron tartani szeretném a tempót a technika legújabb pionírjaival. Más a helyzet. Kíváncsi vagy, szerintem mi a jó a fotórealizmusban? Elmesélem.

A fotórealizmust sokan sokféleképpen értelmezik, abban azonban mindannyian egyetértünk, hogy megszületéséhez szükség volt arra, hogy a fénykép, a fotó mindennapjaink részévé váljon. Ez pedig viszonylag hamar megtörtént (már amennyiben nem a vaskori emberig szeretnénk visszamenni az időben, csupán a 20. század „közelmúltjában” gondolkodunk). Már az 1920-as évek környékére teljesen elterjedtnek volt mondható a fotó, s nem csupán a lapokra, az újságokra, az első divatmagazinokra kell gondolni. Ekkorra már egyáltalán nem jelentős pénzösszegekért bárki készíttethetett magáról portrét egy műteremben. Ha úgy kívánta akár családostól is, különféle díszletek között, ilyen-olyan méretben, stb. A 20 század első évtizedeire tehát mondhatni, szükségtelenné lett komolyabb összegek fejében portrérajzolást, vagy portréfestést rendelni, hiszen ott volt az olcsó, ráadásul a valóságot tökéletesen reprezentáló (vagy ha úgy tetszik, „leképező”) fotó. Ez pedig, ahogyan haladunk előre az időben, csak egyre inkább igaz lett.

Forrás: http://www.fortepan.hu/

A fotórealizmus (mely a fotózásra való művészi reakcióként jött létre) technikailag azt jelenti, hogy fényképminőségben készíti el a művész az adott képet, melyről aztán nagyon nehéz megmondani végül, hogy fotót, vagy kézzel készült munkát tartunk-e a kezünkben. Ennél azonban jóval többet mond a felszín alatt: a művész nem csupán versenyre kel a fényképpel, de ha akarja, akár egy abszurd, a való világban teljességgel lehetetlen dolgot is képes úgy lefesteni, vagy lerajzolni, hogy az még a valódinál is valódibbnak tűnjön (így karikírozva tetszés szerint a fotó tökéletes valószerűségében rejlő prózaiságot).

Portrékészítés közben persze nem a fenti, avantgárd elgondolások mentén dolgozom, hiszen megrendelőim szándéka egyértelmű: digitális portrét szeretnének fénykép helyett: a kezem munkájára kíváncsiak, arra, hogyan látom az elküldött fotó szerinti valóságukat (nem pedig arra, hogyan látom a valóságot egyébként, ha úgy tetszik). Ez utóbbi kategóriába tartozó munkáim nem megrendelésre készülnek, ugyanakkor folyamatosan alkotok a területen – ide kapcsolódó képeim közül is válogathatsz, ha szeretnél jobban elmerülni a művészetemben.

A fotórealizmusban az ragad meg igazán, ahogyan játszik a szemmel az alkotás. Ha nem tudod, hogy kézzel készült munkát látsz, gond nélkül fotónak hiszed. Amikor aztán rádöbbensz a valóságra (többnyire azért, mert felhívják rá a figyelmed) elámulsz és ösztönösen elkezded keresni a „hibákat”, a „gyanús részleteket”, s észre sem veszed, hogy nyakig elmerültél a képben. Megtörtént az összeolvadás. Na, ez az aminek leírhatatlanul örül a művész!